Tűpontos az izraeli támadás: ezek a magas rangú iráni vezetők estek el eddig

2025. június 18. 22:11

A hat napja tartó konfliktusban átlagosan napi egy katonai vezetőt veszített Irán.

2025. június 18. 22:11
null

Ahogy a Mandiner is megírta, péntek hajnalban Izrael összehangolt támadást indított Irán nukleáris és katonai létesítményei ellen, amelyre Irán válaszcsapással reagált, és ezzel újabb háborús konfliktus robbant ki. Izrael szinte azonnal bejelentette, hogy célzott, precíziós támadást hajtottak végre, szándékosan nem lőtték a civil lakosságot.

Ezt is ajánljuk a témában

Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértő lapunknak ezt követően úgy nyilatkozott: Két fontos célpontja volt a támadásnak, és a katonai létesítményeken kívül a katonai apparátus emberi részét is ki akarják iktatni. Megjegyezte, erre bizonyíték, hogy rögtön az első napon likvidálták az iráni vezérkar vezetőjét, és még néhány magas rangú tisztviselőt. 

A szakértő megállapítása napról napra bizonyosodni látszik, hiszen azóta sorra érkeznek a hírek, hogy újabb iráni katonai vezető vesztette életét.

Cikkünkben összegyűjtöttük, kik azok a magas rangú vezetők, akik a hat napja tartó konfliktus áldozatául estek

A rakétatámadások első áldozatai között volt Mohammad Bagheri, aki 2016 óta az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke volt. A CNN felidézi, hogy Bagheri áprilisban találkozott a szaúdi védelmi miniszterrel, aki 

figyelmeztette, Irán jobban teszi, ha komolyan veszi Donald Trump elnök javaslatát, és megfontolja egy nukleáris megállapodás lehetőségét, mert ez az egyetlen módja, hogy elkerüljék a háborút Izraellel.

Szintén a konfliktus kirobbanásának legelején vesztette életét Hosszein Szalami, az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) vezetője. Ő volt az egyik legismertebb áldozat, akinek a halála katonai, és politikai szempontból is nagy csapást jelentett az ország számára. Pozíciójának köszönhetően mind a belpolitikában, mind Irán külpolitikai intézkedéseit tekintve nagy szerepe volt. Az amerikai lap megemlíti, hogy ő volt az IRGC vezetője, amikor az 2020-ban lelőtt egy ukrán utasszállító repülőgépet nem sokkal azután, hogy az felszállt a teheráni nemzetközi repülőtérről, és a fedélzeten tartózkodó mind a 176 ember meghalt.

A lap név szerint említi még Ali Hadzsizadehet és Ali Shamkhanit is. Előbbi a Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka volt, ő indított rakétatámadást Izrael ellen 2024 áprilisában. Shamkhani pedig az iráni legfelsőbb vezető, Ali Khamenei ajatollah közeli tanácsadója volt.

A pénteki áldozatok között volt még Gholam Ali Rashidet, a a fegyveres erők főparancsnok-helyettese.

Az IDF közleménye szerint szintén elhunyt Ali Sadmani, aki június 16-án, hétfőn vesztette életét, egy rakéta támadásban, írta meg a Time

Sadmanit alig pár nappal korábban nevezték ki legfőbb katonai vezetőnek, miután Gholam Ali Rashid meghalt.

A nemzetközi sajtó megemlékezett még Ferejdun Abbászi „atomtudósról”, egykori parlamenti képviselőről is, aki 2010-ben már túlélt egy hasonló támadást.

A magas rangú katonai vezetők halála azt mutatja, hogy Izrael nem csupán a katonai létesítményeket, de az iráni katonai apparátust is meg akarja semmisíteni.

Nyitókép: ATTA KENARE / AFP

 


 

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sirfrancis-2
2025. június 18. 23:12
...Keletkezett egy kis társadalmi mobilitás az iráni Forradalmi Gárda vezetésében... RCC
I am being lied to
2025. június 18. 23:05
Különös egy ilyen pozitív célzatú halállista. Mitől jogos a nemzetközi bírósági ítélet és bizonyítékok nélküli célzott gyilkolás, likvidálás?
Obsitos Technikus
2025. június 18. 22:54
Nehéz a sorsuk a neoprotestáns vágyzsidóknak ott szerkesztőségben. Se itt, se ott.
counter-revolution
2025. június 18. 22:44
Cionista patkánymandiner.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!